2014. március 13., csütörtök

Joico termékek

Mai főszereplőnk: Joico termékcsalád,amely márka kifejezettem hajra való termékekkel foglalkozik.


Történelem

Minden egy fodrász szenvedélyével és innovációjával kezdődött. Steve Stefano, amerikai fodrász úttörő szabadalmának köszönhető, hogy a Joico név egyet jelent napjainkban is az egészséges haj fogalmával.
A Joico márka 2002 óta a Shiseido által fejlesztett innovatív eljárásoknak köszönheti professzionális, magas színvonalú termékeit. A magyarországi luxus termékek között közel 15 éve jegyzik, azonban ez idő alatt inkább a kulisszák mögött, színházi és film produkciókban, illetve exclusive szalonokban volt első sorban ismert. Ámde Magyarországon igazán életre, csak a jelenlegi disztribúció vezetésében kelt, hiszen felismerték a köztudatba épülés fontosságát, és útnak indultak a végső felhasználók felé indítványozott marketing folyamatok is.
A Joico olyan világszerte jól ismert társaság, mely legfőbb céljai között tartja a szalonok profit szerzését és ebben erőteljesen támogatja is azokat. A Joico biztosítja továbbá a minőségi termékek mellett az elkövetkezendő aktuális trendek szerint felépített folyamatos képzéseket is. Elköteleztük magunkat a folyamatos innováció, fejlődés és professzionális munkavégzés felé, így missziónk megvalósítása, miszerint a hazai fodrászközösség globális közösséggé alakul a JOICO márka által, szinte egyértelműsíthető.
Hiszen tudva levő, hogy a Joico termékek használatával olyan erőt és márka hű bizalmat kapunk, mely által nem csupán a hajunk, egyben a külsőnk is átalakul!És, hogy mindez miért történhet meg? Mert a szépség nem a feladatunk, ez a közös szenvedélyünk!
Én az elmúlt időszakban 4 terméket teszteltem,hogy mennyire szerettem meg őket? Olvassátok el és megtudjátok.
Az én termékeim:

Moisture Recovery termékcsaládból (normál száraz hajra)


MR Shampoo 300ml

Egy olyan nagyszerű sampon,mely egyszerre tisztítja és vissza is tölti az éltető nedvességgel.Az első lépése a száraz haj gyógyításának.

Nos,a tisztítása szerintem az eddigi legjobb.Elég hetente egyszer hajat mosnom.(Előtte minimum heti kétszer.)Szóval ez a rész pipa.Az hogy a száraz hajat mennyire regenerálja nem tudok nyilatkozni,hiszen nekem rövid hajam van még,viszont azt el tudom mondani hogy anno amikor hajnővesztésbe fogtam sokkal gyorsabban lett töredezett.Most nem látok töredezni egy hajszálat se.(Aztán lehet hátul van amit meg ugye én nem látok)

MR Conditioner 300ml

Az alapvető nedvességfeltöltő kondicionáló a ragyogó hajért.
Lehet sokat dob rajta hogy a samponnal együtt használom,és ezért nem töredezik a hajam.Viszont ez a balzsam ha a hajtövemre kerül nem nehezíti el a hajamat ,nem úgy mint kb az eddigi összes balzsam amit próbáltam.

MR Treatment Balm 250ml

Még intenzívebb hidratálás a vastag szálú, ellenálló haj számára. Feltölti a haj szálait a hiányzó nedvességgel, mialatt selymesebbé is teszi.
Nagyon szeretem,de ez látszik a flakonon.:) Én ezt nem is balzsamnak használom,hanem hajpakolásnak,mert nálam rendkívül jól bevált erre a célra.Ha esetleg másik samponnal mosok hajat(egyszerre több flakon van használatba hogy ne szokja meg a hajam az egyiket),de ezt a balzsamot használom nagyon puha,és könnyen kezelhető lesz a hajam.Ha megszárad csak úgy ..oo nem tudom mi erre a jó szó..talán az hogy omlik?Mintha a hajszálak csúsznának egymáson,és ha csak nem fogom hátra akkor a fülem mögül is kicsúszik...nem tudom hogy lehetne ezt jobban megfogalmazni...:)

Smooth Cureszálkásodásra hajlamos,hullámos és ellenálló hajtípusnak ajánljuk. 


SC Shampoo 300ml

Ez a gyengéd sampon azoknak óriási segítség, aki puha és selymes hajról álmodoznak.Fontos tudnivaló: SZULFÁTMENTES
Vele spórolok...nem kicsit.Ha ezt a sampont használom nem kell rá semmi más,se balzsam se pakolás,semmi se.Nekem ő a "gyors" samponom.Nagyon jó habzik,elég egyszer megmosni a hajunkat,nem igényel többszöri samponozást.  Abszolút favorit lett.
Összességében:
Ahogy fent olvashattátok ez egy professzionális termék,szóval drogériában nem találjátok meg,ha jól tudom csak rendelni lehet,bár biztos van szalon Pesten ahol személyesen is lehet venni.Nem is olcsó hiszen egy flakon 4000 Ft vagy annál feljebb van az ára.Viszont én úgy gondolom ezért a pénzért tényleg jó minőséget kapunk.

Ti hallottatok már a Márkáról?Esetleg próbáltátok?

5 megjegyzés:

  1. Nekem 2 termékem volt ebből a márkából, egyik se jött be. Ugyanezt a hidratáló sampont próbáltam minikiszerelésben (100ml volt ha jól emlékszem), még a régi csomagolása volt. A hajam gyorsabban zsírosodott tőle és egy kicsit se volt szebb, mint pl. egy jóval olcsóbb Elseve esetén. Nem is értem, miért olyan drága.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem mindenkinek jöhet be minden :),viszont az ára tényleg húzzon,lehetne olcsóbb.

      Törlés
    2. Elég nagy viszonyítási alapom van már. A professzionális fodrásztermékektől kezdve a kommersz 4-600Ft-os samponokig, ez annyit ér, mint az utóbbi.
      Nekem hosszú hajam van, közepesen vastag. Nem festett, nincs tönkre vágva, de a hosszára kell balzsam, hogy ne legyen száraz. Ez a sampon semmit nem tett a hajamért, de egy kis réteget hagyott rajta, amitől gyorsabban zsírosodott a töve, hiába öblítettem 5 percig.

      Törlés
    3. Nekem se ez volt az első samponom.

      Törlés