2014. június 9., hétfő

Nyereményem!

Veravilaga youtube csatornáján indított nyereményjátékon nyertem ezt a csomagot.Aminek azért is örültem mert volt benne Essence(előző posztba leírtam miért is örültem ennek),illetve egy alapozó amit pont az én színem.:)
Már a doboz színétől feldobódtam,illetve attól hogy ilyen szépen és igényesen voltak becsomagolva a dolgok. Mielőtt kinyitottam a dobozt olyan érzésem volt hogy akkor most ebbe egy korona lesz amivel azonnal meg is koronáznak...:)
De ennél sokkal jobb lett..a tartalma magáért beszél.
Soha nem volt dolgom még 3D szemhéjfestékkel, pedig szemeztem már velük.Nem csak a szemen szépen ,de látványra is.És ahogy az Essence-től megszoktuk szépen pigmentált mindegyik. Pedig fogtam már ki kevésbé jó dolgokat is illetve kevésbé pigmentáltat,de szerencsémre ezekkel nagyon beletrafáltam. Külön fölöslegesnek tartottam megmutogatni a színeket hiszen úgyis sminkben látszik igazán jól.És persze az is a lényeg hogy ott amikor sminkelek,akkor kell bizonyítson.(Igen tervezek sminkes bejegyzéseket,eléggé sokan kérték)
A doboz tartalmának a másik fele.Az alapozónak örültem a legjobban,természetesen a többinek is de az alapozó nálam valahogy gyorsan fogyó eszköz.:)
Ezeket is sminken keresztül fogom bemutatni,bár az alapozót nem mostanában hiszen meleg van és ilyenkor semmit se kenek az arcomra naptejen kívül.De ami késik az nem múlik.:)
Még egyszer köszönöm szépen a csomagot.Nagyon örültem mindennek,és ki fogom használni őket az biztos.:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése